" "
Remotiv extra, enyhe depressziós tünetek ellen

Segít a lélek napsugara

Ádám harmadéves egyetemistaként úgy döntött, halaszt egy félévet, és önkéntesnek áll Afrikában. Ám a tervezett indulás 2 hónapot csúszott, Ádám pedig a napi rutin elvesztése miatt egyre depressziósabbá vált.

Az egyetemista Ádám mindig tevékeny életet élt, jól tanult, majdnem minden vizsgája jelesre sikerült, ezért is gondolta, hogy ráférne egy kis pihenés, szívesen megnézné önkéntesként Afrikát. Sajnos kiderült, hogy az utazásra várni kell, ezért Ádámnak lett két olyan hónapja, amikor nem tudta, mit kezdjen magával. Eleinte örült is ennek, azt gondolta, hogy végre addig alszik, amíg csak kedve van, megnéz minden filmet, amire az utóbbi időben nem jutott idő. Ám ahogy teltek a hetek, egyre kedvtelenebbé vált. Későn aludt el, délig ki sem kelt az ágyból, utána azonnal filmet nézett. Reggelizni, ebédelni is elfelejtett, csak esténként evett, és akkor is csupa egészségtelen ételt. A barátaival alig találkozott, inkább a telefonját nyomkodta unottan. Közeledett az afrikai út időpontja, és Ádám úgy érezte, már nincs is kedve elutazni. Ez a gondolat megrémítette, ezért egy amerikai pszichiáter javaslatai alapján 5 pontos tervet dolgozott ki.

Állítsunk fel egy rendszert, ami jó a lelkünknek is

E

Vegyük észre a jeleket és vegyük komolyan a problémát! A depresszió ezerarcú betegség, számos testi-lelki tünettel, emiatt nehéz azonosítani. De ha valaki örökösen fáradt, vagy állandó fejfájásról, álmatlanságról panaszkodik, étvágytalan, és nem leli kedvét korábban örömteli időtöltésében, kezdjünk gyanakodni. Figyeljünk az ilyen elejtett mondatokra: „Semminek nincs értelme”, „Minek is élek…” – mert ezek depresszióra figyelmeztethetnek

E

Odafigyelt arra, hogy ne csak este egyen, hanem rendszeresen, a nap minden szakaszában.

E

Elhatározta, hogy minden nap tevékenykedni fog legalább 4-5 órát. Naponta járt bevásárolni, főzött magának, elment edzeni a konditerembe, találkozott ismerősökkel, ügyeket intézett.

E

Írt egy listát arról, hogy miket kell elintéznie és megcsinálnia. Amikor mindent ki tudott pipálni, akkor megünnepelte magát.

E

Felállított kisebb célokat, például megtanult minden este 20 új francia szót. Ha nehezen ment neki, csak 15-öt, mert nagyon figyelt rá, hogy ne szegje kedvét, ne élje meg kudarcként, ha valami nem sikerült.

A lélek napsugara - A rendszertelen életmód depresszióhoz vezethet

Egy barátja adott neki orbáncfű-tartalmú Remotiv extrát. Az orbáncfüvet a lélek napsugaraként szokták emlegetni, az enyhe depresszióra való jótékony hatását számos kutatás igazolta. A Remotiv extra recept nélkül kapható a patikában, magas orbáncfű-tartalma révén enyhíti a búskomorságot és javítja a hangulatot. Hozzászokástól, függőségtől sem kell tartani. Ádám jobb kedvű lett a gyógyszertől, amely abban is segített, hogy tartani tudja az általa összeállított napi rutint. Néhány hét elteltével már sokkal jobb volt a kedve, és úgy érezte, szép lassan visszatér az energiája. Már alig várta, hogy végre elutazhasson Afrikába.

Nyár végi depresszió ellen: tippek a mindennapokra

Statisztikák szerint szeptemberben jelentősen megemelkedik a pszichológushoz fordulók száma. Azaz itt az idő, hogy most tegyünk magunkért és a mentális egészségünkért.Elszaladt a nyár, beléptünk az utolsó hetekbe, és úgy érezzük, nekünk nem sikerült újra feltölteni a...

Post-holiday blues vagy depresszió?

A nyári szabadság utáni napokban természetes az átmeneti lehangoltság, de ha huzamosan fásultnak, motiválatlannak és kimerültnek érezzük magunkat, akár depresszió is állhat a háttérben.A testi-lelki egyensúlyunk megőrzéséhez óriási szükségünk van arra, hogy időről...

Önértékelés és depresszió

A depresszió nem pusztán rosszkedv vagy átmeneti, nehéz időszak, hanem olyan hosszan tartó állapot, amely érzelmi, testi és gondolkodási szinten is képes rombolni. Sokan, akik depresszióval küzdenek, úgy érzik, képtelenek szeretetet adni vagy kapni, és minden, ami...

Depresszió a munkahelyen

A depresszió rejtőzködő kórkép, de ha figyelünk, észrevehetjük az árulkodó jeleket. Ha a korábban lendülettel dolgozó, vidám, elkötelezett kollégánkat egy ideje nem érdeklik a feladatai, többet hibázik és lassabban dolgozik, mint szokott, feledékennyé válik, nem...

Így lesz a magányból depresszió

Sokan azt hiszik, a magány csak az idősek problémája – pedig ez egyre kevésbé igaz. A kapcsolatok hiánya kortól függetlenül hatással van ránk, a fiatalok ugyanúgy szenvedhetnek tőle, mint a szépkorúak. És szenvednek is: a tinik 20,9 százaléka és a 30 alatti felnőttek...

Nem lusta vagy, hanem végletekig kimerült

A depresszió egyik leggyakoribb, mégis félreértett tünete az energiavesztés, aminek a hátterében elsősorban az agyban lezajló kémiai folyamatok állnak. A betegség során csökken azoknak a hormonoknak a szintje – például a szerotoniné vagy a dopaminé –, amelyek a...

Máshogy szomorúak a nők, mint a férfiak

Előzetes felmérések szerint 2030-ra a leggyakoribb betegség a depresszió lesz, de már most egyre nagyobb részben oka a munkaképtelenné válásnak, és jelentősen rontja az érintettek életminőségét. Annak ellenére, hogy a fiatalabb generációban egyre többen és bátrabban...

Online közösségek és az AI: segítenek a depresszió ellen?

Egy-egy zárt Facebook-csoportban, fórumon vagy éppen tematikus chaten megszólalni eleinte ijesztő lehet, de sokaknak ez az első biztonságos terep arra, hogy kimondják: baj van. Olyanokkal találkozhatunk ezeken a felületeken, akik maguk is hasonló időszakon mennek...

Érthetően, ítélkezés nélkül a depresszióról

Ugyanúgy betegség, mint a vakbélgyulladás vagy a nyílt csonttörés. Sokan még ma is egyszerű szomorúságnak, gyengeségnek vagy túlérzékenységnek tartják, pedig a depresszió bárkinél kialakulhat. Ez a betegség rombolja az énképet, rontja a motivációt, negatívan...

Így óvják a könnyeink az egészségünket

Mindennapos tapasztalat (különösen ilyenkor, allergiaszezonban), hogy időről időre elfutja a szemünket a könny. A fokozott könnytermelésnek különféle okai lehetnek: az úgynevezett reflexkönny valamilyen fizikai irritációtól óvja a szemet (ez termelődik, amikor például...

Az alváson és az evésen is meglátszódhat a depresszió

A mai napig tartja magát az a vélekedés, hogy a depresszió nem több egyszerű szomorúságnál, és nem számít orvosi kérdésnek. Valójában azonban egy igen gyakori mentális betegségről van szó, amely hatással van a gondolkodásunkra, az érzelmeinkre, a hangulatunkra és a...

Ezek a fájdalmas érzések depresszióra utalhatnak

Időről időre előfordul, hogy nehezebb napokon magányosnak, kimerültnek érezzük magunkat, úgy érezzük, lemaradtunk valamiről, megbántottunk valakit, hibáztunk, de aztán továbblépünk, és ezek az érzések nem befolyásolják a gondolkodásunkat, az énképünket. Képzeljük el,...

Szezonális depresszió

Ha úgy érezzük, hogy nem villanyoz fel bennünket a strandidő vagy a nyáresti, beszélgetős találkozók gondolata, nincs energiánk, és hiába a jó idő, semminek nem tudunk örülni, könnyen lehet, hogy szezonális depresszióval küzdünk. „Itt van a nyári szünet!” Ezt a...

Testsúlyváltozás hangulatzavarokban

Cikkünkben két dolgot tárgyalunk: a testsúlyváltozás és a depresszió kapcsolatát, illetve azt, hogyan viselkedjünk, ha ismerősünkön látványos súlyváltozást észlelünk. Ugyanis a kedvesnek tűnő, de tapintatlan mondatokkal súlyos sebeket ejthetünk a másikon....

Hogyan vészeljük át

„Napok óta esett. Csendesen, kitartóan, szürkén. Néztem ki az ablakon, figyeltem a lecsurgó esőcseppeket, és reménytelenül fásultnak éreztem magam. Fel kéne öltözni, elindítani a reggelt, szólt a belső hang, de minden mozdulat nehezemre esett. Kényszeredetten...
" "