Remotiv extra, tégy a rosszkedv ellen
Remotiv extra, enyhe depressziós tünetek ellen

Próbálj meg lazítani

Nemrég elváltam, újjá kellett szervezzem az életemet – kezdi történetét Tünde, aki két kisfiát immár egyedül neveli. – Reggelente én ébresztem a fiúkat, majd viszem őket az iskolába. Azután vágtatok a munkahelyemre: egy nagy cégnél vagyok könyvelő. Szerencsére haza is vihetem a munkát, ezért már kora délután el tudok jönni az irodából, így időben odaérek a gyerekekért a suliba és viszem őket a fociedzésre. A mindennapos esti teendők, majd a „jóéjtpuszik” után pedig még be szoktam fejezni a hazahozott munkát is. Éjfél, mire ágyba jutok, másnap minden kezdődik elölről. Nincs idő lazítani.

Próbálj meg lazítani a nagy rohanásban

Jöttek a nehézségek, lazításról szó sem lehetett 🙁

Eleinte büszke voltam magamra, amiért egyedül is kézben tartom a gyeplőt, de hamarosan mókuskerékben kezdtem érezni magam, elvégre ugyanazokat a köröket futom minden nap. Esténként egyre nehezebben aludtam el, rendszeresen gyötört a fejfájás, sajgott a nyakam és a hátam is. Nem tudtam lazítani. Amikor mindezt elmeséltem a háziorvosunknak, ő megértően bólogatott, majd közölte, ezek bizony a stressz okozta enyhe depresszió tünetei. Általában könnyen megszüntethetőek az orbáncfüvet tartalmazó Remotiv extra segítségével, amely vény nélkül kapható a patikákban.

Nálam jól bevált, mára ismét erős, önálló és boldog nőnek érzem magam!

További blogok

A kapcsolatok ereje

A kapcsolatok ereje

A kapcsolatok erejeA minap egy nagyon kedves volt céges vezetőm bejegyzését olvastam az egyik közösségi hálón, amely a kapcsolatok és a bennünket...

bővebben

A vény nélkül kapható Remotiv extra filmtabletta az orbáncfű kivonatát tartalmazó növényi gyógyszer. A „lélek napsugaraként” is emlegetett orbáncfű révén klinikailag igazoltan javítja a hangulatot, csökkenti az enyhe depresszió tüneteit (lehangolt lelkiállapot, hangulati labilitás, belső belső nyugtalanság, stressz).

E

Javítja a hangulatot

E

Fokozza a motivációt

E

Garantált gyógyszerminőség

E

Klinikailag igazolt hatás*

Remotiv extra enyhe depresszió ellen

Vény nélkül kapható, orbáncfűkivonat-tartalmú gyógyszer

Weboldalunkon a következő publikációkra hivatkozunk:
* – Schrader E. et al: Hypericum Treatment of mild-moderate depression in a Placebo-controlled study, Human Psychopharmacology 1998
– Schrader E.: Equivalence of St.John’s wort extract (Ze 117) and fluo.; Clinical Psychopharmacology 2000