Időről időre újra tudományos megerősítést nyer, hogy az ölelés – más fizikai érintések mellett – segít a testi és lelki egészség megőrzésében, akármennyi idősek legyünk is. Nemcsak az immunrendszert erősíti, hanem segít legyőzni a szorongást és a depressziót is.

Biztosan sokan vagyunk, akik a saját életünkben is tapasztaltuk ezt, és gyerekkorunkban azt hittük, hogy az anyai ölelés mindennél erősebb gyógymód. Horzsolás, hasfájás vagy szomorúság, mindegy volt, mindegyiket enyhítette az anya szeretetteljes közelsége, és sokan magunk is öleléssel kúráltuk gyermekeink kisebb-nagyobb bajait. (Amíg hagyták. Kamaszkorban sokszor mondjuk, de jó lenne, ha újra minden problémát megoldhatna egy-egy szoros ölelés!)

Az ölelés jóval több, mint meleg gesztus – alapvető szükségletünk az érintés, az intimitás, a kötődés, és nem csak érzelmileg. Az emberi idegrendszer sem fejlődik megfelelően, ha kisgyermekkorban nem öleltek, nem ringattak bennünket. Felnőttként is kulcsfontosságú az ölelés, egyebek között a depresszió elleni küzdelemben.

Az érintés hiánya súlyos hatással lehet az emberi pszichére és egészségre. A kisgyermekek, akik nem kapnak elegendő ölelést és érintést, gyakran tapasztalnak szorongást, bizonytalanságot, és nehezebben alakítanak ki egészséges kapcsolatokat későbbi életük során. Az érintés hiánya felnőttkorban pedig összefüggésbe hozható olyan problémákkal, mint a depresszió, a szorongás és a testi egészséggel kapcsolatos problémák.

Egy szoros, meleg ölelés hatására számos hormon, például oxitocin szabadul fel a szervezetben. Emellett növekszik a dopamin és a szerotonin szintje is, amelyek javítják a hangulatot, és csökkentik a depressziót. Az ölelés erősíti az immunrendszert, csökkenti a kortizol nevű hormon szintjét, ezáltal a stresszt. Jó adni is, kapni is: megélhetjük az empátia és a szeretet érzését, ami hozzájárul a boldogság és elégedettség érzéséhez.

Persze olyan állítást nem tehetünk, hogy a depresszió öleléssel gyógyítható, hiszen emögött a mentális zavar mögött igen összetett okok állhatnak. Az viszont igaz, hogy a hangulatzavarral küzdő személyek gyógyulásában kulcsfontosságú a környezetükben élők támogatása, jelenléte, az elfogadás megtapasztalása.