" "
Remotiv extra, enyhe depressziós tünetek ellen

„Mosolygós” depresszió

Ön vajon mindig felismeri ha környezetében depresszióval küzd valaki? Jogosan gondolhatja, hogy igen, hiszen a depressziós ember a környezete számára könnyen észrevehető tüneteket mutat: állandóan szomorú, levert, nincs kedve semmihez, kerüli a társaságot és még sorolhatnánk a legáltalánosabb jellemzőket. A helyzet azonban nem mindig ilyen egyszerű, mert bizonyos esetekben az ún. „mosolygós depresszióval” van dolgunk.

Mosolygós depressziós

Az ilyen emberek nemcsak, hogy elrejtik valódi fájdalmaikat és érzéseiket a külvilág elől, hanem még ráadásul egy mosolygós „maszk” mögé bújva kifejezetten, néha már túlságosan is boldognak, örömtelinek és „működőképesnek” mutatkoznak. Ezt annyira magas szintre képesek emelni, hogy nem vesznek tudomást az igazi érzéseikről, és önmaguknak sem ismerik be, hogy nagy a baj

Ez a fajta megjelenési forma különösen az ambiciózus, tökéletességre törekvő és maximalista emberekre jellemző, akik hozzászoktak ahhoz az illúzióhoz, hogy életüket és az eseményeket ellenőrzésük alatt tudják tartani. A bennük megbúvó belső fájdalmakat szélsőségesen kemény munkával, természetellenes jókedvvel és optimizmussal fedik el. Ezek alapján nem csoda, ha ilyen esetekben nehéz a depresszió tényleges felismerése a környezet számára

Ez már csak azért is veszélyes, mert az intő vagy vészjósló tünetek gyakran nem kerülnek felszínre, és az ilyen ember egyre mélyebbre süppedhet a depresszióban.

A fájdalom elrejtése nem ritka jelenség az ilyen típusú emberek számára. Nekik nemcsak, hogy „nehéz” a problémáikról beszélni, hanem úgy gondolják, ők „már csak ilyenek”, és nem értik, ténylegesen mi zajlik bennük. Az, hogy a problémájukra létezhet segítség és megoldás, fel sem merül bennük. Így csak folytatják a mosolygást anélkül, hogy bármi késztetést éreznének a segítségkérésre.

Mégis, mi lehet árulkodó egy mosolygós depressziós esetében? Mire figyeljünk, mielőtt túl késő lesz?

Bár a mosolygós depressziósok az emberek a megtévesztés nagymesterei, néhány tünet felhívhatja a figyelmet a mélyben rejlő problémára:

E

Hangulatingadozások. Ha azt vesszük észre, hogy valaki az egyik pillanatban kirobbanó energiával és lelkesedéssel veti bele magát valamibe, majd nemsokára mint egy kipukkadt lufi magába roskad, akkor gyanakodhatunk, hogy valami nincs teljesen rendben. A fájdalom folyamatos elrejtése és maszkírozása, az erőltetett jókedv igen energiarabló, így az egyénnek előbb-utóbb kimerülnek a tartalékai és felszínre törnek a valódi érzések.

E

Az intimitás, a közelkerülés hiánya. Ha valakihez közel érezzük magunkat, az egyben azt is jelenti, hogy megosztjuk vele legféltettebb gondolatainkat és érzéseinket is. Egy mosolygós depressziós azonban kerül mindenfajta intimitást, és valójában nem szívesen enged közel magához senkit sem. Kapcsolatai felszínesek és sokkal inkább a másik emberről szólnak.

E

Testsúlyváltozás. A klasszikus depresszióhoz hasonlóan a mosolygós depresszió kapcsán ugyancsak megváltozhat az étvágy, és így a testsúly is csökkenhet vagy nőhet.

E

Kerülik a szociális kapcsolatokat. Inkább az egyedüllétet választják, ahol nem kell folyamatosan mosolyogniuk és tettetniük a jókedvet.

E

Mániákus viselkedés. Bizonyára mindannyian láttunk már olyan embereket, akik szinte megszállottan vetették bele magukat feladatokba vagy a munkába. Az ilyen hozzáállás is jelezheti, hogy az ember kerüli a mélyebb érzések megélését, amely túl fájdalmas lenne számára.

E

Folyamatos aggódás és szorongás. Bár nem tűnnek depressziósnak, a mosolygós depressziósok gyakran túlságosan is aggódnak egyéb dolgok miatt, és negatív gondolataik vannak.

Azon túl, hogy az ilyen emberek azt gondolják teljesen normális folyamatosan aggódni és szorongani, mások előtt szégyellik az érzéseiket és amiatt aggódnak, vajon a többiek mit gondolnának róla, ha megmutatnák ténylegesen min mennek keresztül. Egyesek pedig azt hiszik, ha boldognak tettetik magukat, akkor idővel a probléma önmagától megszűnik.

De a depresszió elrejtése nem megoldás. Valójában igen veszélyes. Ha környezetünkben valakin a fentieket tapasztaljuk, akkor ne halogassuk a segítségnyújtást!

Forrás: A blogbejegyzés https://goodmenproject.com/health/how-someone-depressed-can-be-all-smiles-bbab cikk alapján készült.

A mosolygós depressziósok nem vesznek tudomást az érzéseikről

TIPPEK NEHÉZ REGGELEKHEZ

Ha a reggelek egyre nehezebbek, és már a felkelés is kínszenvedés, érdemes megállni egy pillanatra. Mutatjuk, milyen lépésekkel könnyíthetjük meg a napindítást nehéz időszakokban.

A DEPRESSZIÓ SÚLYA A PÁRKAPCSOLATBAN

A férfiak sokszor csendben hordozzák a lelki nehézségeiket, és bezárkóznak, ha depressziós panaszokat élnek meg. Ez érthető, de hosszú távon mind rájuk, mind a kapcsolatukra nézve káros lehet.

A SZENDVICSGENERÁCIÓ TERHEI

A legtöbbünk életében akadhatnak olyan életszakaszok, amikor egyedül nehezen birkózunk meg az élet által ránk rótt feladatokkal. A sok nyomás depressziót okozhat, de tudnunk kell, hogy mindig van kiút. Kata idejében felismerte, hogy ez az időszak is elmúlik, és könnyebb, ha van mellette valaki.

Láthatatlan depresszió: amikor a mosoly mögött szenvedés lapul

A lelki nehézségek álarc mögött megbújva őrölhetik fel az embert.
Sokan nem sejtik, hogy a depresszió akár a legmosolygósabb, legsikeresebb embereknél is jelen lehet. A láthatatlan depresszió jelei elbújnak a siker és derű mögött, miközben belül komoly lelki válsággal küzdhetnek. A legjobb barátok, család számára is meglepetés lehet, ha fény derül rá.

Szó szerint fájhat a szíved a depresszió miatt

A depresszió sokszor testi panaszokban mutatkozik meg először. Emiatt nehezebb lehet felismerni, mert könnyen összetéveszthetjük más betegségek tüneteivel.

Szakítás utáni lehangoltság – nem mindig átmeneti

Gyász vagy depresszió? Nem mindig könnyű a kettőt megkülönböztetni. Ebben segít Eszter története.

Mit egyek, hogy jobban legyek?

A hangulat és az étkezés szorosan összefügg egymással. Mit érdemes enni a jobb hangulatért? Mit tehetünk, ha nincs kedvünk enni?

Hét veszélyes tévhit a depresszióról

Még mindig számos olyan tévhit kering a köztudatban, amelyek miatt a depresszióban érintettek nem mernek segítséget kérni. Mutatjuk a leggyakoribbakat!

Nyár végi depresszió ellen: tippek a mindennapokra

Statisztikák szerint szeptemberben jelentősen megemelkedik a pszichológushoz fordulók száma. Azaz itt az idő, hogy most tegyünk magunkért és a mentális egészségünkért.Elszaladt a nyár, beléptünk az utolsó hetekbe, és úgy érezzük, nekünk nem sikerült újra feltölteni a...

Post-holiday blues vagy depresszió?

A nyári szabadság utáni napokban természetes az átmeneti lehangoltság, de ha huzamosan fásultnak, motiválatlannak és kimerültnek érezzük magunkat, akár depresszió is állhat a háttérben.A testi-lelki egyensúlyunk megőrzéséhez óriási szükségünk van arra, hogy időről...

Önértékelés és depresszió

A depresszió nem pusztán rosszkedv vagy átmeneti, nehéz időszak, hanem olyan hosszan tartó állapot, amely érzelmi, testi és gondolkodási szinten is képes rombolni. Sokan, akik depresszióval küzdenek, úgy érzik, képtelenek szeretetet adni vagy kapni, és minden, ami...

Depresszió a munkahelyen

A depresszió rejtőzködő kórkép, de ha figyelünk, észrevehetjük az árulkodó jeleket. Ha a korábban lendülettel dolgozó, vidám, elkötelezett kollégánkat egy ideje nem érdeklik a feladatai, többet hibázik és lassabban dolgozik, mint szokott, feledékennyé válik, nem...

Így lesz a magányból depresszió

Sokan azt hiszik, a magány csak az idősek problémája – pedig ez egyre kevésbé igaz. A kapcsolatok hiánya kortól függetlenül hatással van ránk, a fiatalok ugyanúgy szenvedhetnek tőle, mint a szépkorúak. És szenvednek is: a tinik 20,9 százaléka és a 30 alatti felnőttek...

Nem lusta vagy, hanem végletekig kimerült

A depresszió egyik leggyakoribb, mégis félreértett tünete az energiavesztés, aminek a hátterében elsősorban az agyban lezajló kémiai folyamatok állnak. A betegség során csökken azoknak a hormonoknak a szintje – például a szerotoniné vagy a dopaminé –, amelyek a...

Máshogy szomorúak a nők, mint a férfiak

Előzetes felmérések szerint 2030-ra a leggyakoribb betegség a depresszió lesz, de már most egyre nagyobb részben oka a munkaképtelenné válásnak, és jelentősen rontja az érintettek életminőségét. Annak ellenére, hogy a fiatalabb generációban egyre többen és bátrabban...
" "