" "
Remotiv extra, enyhe depressziós tünetek ellen

A kapcsolatok ereje

A minap egy nagyon kedves volt céges vezetőm bejegyzését olvastam az egyik közösségi hálón, amely a kapcsolatok és a bennünket körülvevő szociális háló ápolásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Arról szólt, hogy a kapcsolataink csak akkor működnek, ha nap mint nap „tápláljuk”, gondozzuk őket. Ha odafigyeléssel, törődéssel, szeretettel azt sugározzuk, hogy a számunkra fontos a másik. Ha így teszünk, azt nemcsak a meglévő kapcsolataink fogják meghálálni, hanem újabb és újabb kötődések is létrejöhetnek, és így a hálózatunk egyre csak nőni fog.

Kapcsolatok ereje. Próbáld ki a Remotiv extrat

Mit tehetsz a kapcsolatok megtartásához?

Különösen időszerű most ez a gondolat. Az elmúlt több mint egy év során a pandémia korlátozta, vagy egyenesen ellehetetlenítette a kapcsolatok megfelelő gondozását még a hozzánk legközelebb állókkal is. A távolabbi ismerősökről vagy munkahelyi kapcsolatokról nem is beszélve. A személyes találkozások ritkultak vagy el is maradtak, és bár a technika vívmányai valamelyest segítettek pótolni a kieső személyes kontaktust, mégsem nyújthatták ugyanazt az élményt. Mindez hangulatunkra is befolyással lehetett, mélyíthette a magány, az egyedüllét érzését, és akár a depresszió tüneteit is észlelhettük magunkon. 

De nem szabad engednünk, hogy elhatalmasodjon rajtunk ez az érzés. Tudatosan tennünk kell minden nap valamit, amivel éreztethetjük a családtagjainkkal, távolabbi rokonainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, szomszédainkkal, munkatársainkkal, hogy törődünk velünk. Egy jó szó, egy kedves sms vagy egy telefon-, illetve videóhívás nemcsak a másikat, de bennünket is jó érzéssel fog eltölteni. És ez a jó érzés egyben jobb hangulatot is teremt. Egy idő után már nemcsak mi küldünk sms-t vagy telefonálunk, hanem mi is sok üzenetet és telefonhívást fogunk kapni, ami máris enyhíti a magányosságérzést és segít száműzni a depressziós tüneteket.

Nyár végi depresszió ellen: tippek a mindennapokra

Statisztikák szerint szeptemberben jelentősen megemelkedik a pszichológushoz fordulók száma. Azaz itt az idő, hogy most tegyünk magunkért és a mentális egészségünkért.Elszaladt a nyár, beléptünk az utolsó hetekbe, és úgy érezzük, nekünk nem sikerült újra feltölteni a...

Post-holiday blues vagy depresszió?

A nyári szabadság utáni napokban természetes az átmeneti lehangoltság, de ha huzamosan fásultnak, motiválatlannak és kimerültnek érezzük magunkat, akár depresszió is állhat a háttérben.A testi-lelki egyensúlyunk megőrzéséhez óriási szükségünk van arra, hogy időről...

Önértékelés és depresszió

A depresszió nem pusztán rosszkedv vagy átmeneti, nehéz időszak, hanem olyan hosszan tartó állapot, amely érzelmi, testi és gondolkodási szinten is képes rombolni. Sokan, akik depresszióval küzdenek, úgy érzik, képtelenek szeretetet adni vagy kapni, és minden, ami...

Depresszió a munkahelyen

A depresszió rejtőzködő kórkép, de ha figyelünk, észrevehetjük az árulkodó jeleket. Ha a korábban lendülettel dolgozó, vidám, elkötelezett kollégánkat egy ideje nem érdeklik a feladatai, többet hibázik és lassabban dolgozik, mint szokott, feledékennyé válik, nem...

Így lesz a magányból depresszió

Sokan azt hiszik, a magány csak az idősek problémája – pedig ez egyre kevésbé igaz. A kapcsolatok hiánya kortól függetlenül hatással van ránk, a fiatalok ugyanúgy szenvedhetnek tőle, mint a szépkorúak. És szenvednek is: a tinik 20,9 százaléka és a 30 alatti felnőttek...

Nem lusta vagy, hanem végletekig kimerült

A depresszió egyik leggyakoribb, mégis félreértett tünete az energiavesztés, aminek a hátterében elsősorban az agyban lezajló kémiai folyamatok állnak. A betegség során csökken azoknak a hormonoknak a szintje – például a szerotoniné vagy a dopaminé –, amelyek a...

Máshogy szomorúak a nők, mint a férfiak

Előzetes felmérések szerint 2030-ra a leggyakoribb betegség a depresszió lesz, de már most egyre nagyobb részben oka a munkaképtelenné válásnak, és jelentősen rontja az érintettek életminőségét. Annak ellenére, hogy a fiatalabb generációban egyre többen és bátrabban...

Online közösségek és az AI: segítenek a depresszió ellen?

Egy-egy zárt Facebook-csoportban, fórumon vagy éppen tematikus chaten megszólalni eleinte ijesztő lehet, de sokaknak ez az első biztonságos terep arra, hogy kimondják: baj van. Olyanokkal találkozhatunk ezeken a felületeken, akik maguk is hasonló időszakon mennek...

Érthetően, ítélkezés nélkül a depresszióról

Ugyanúgy betegség, mint a vakbélgyulladás vagy a nyílt csonttörés. Sokan még ma is egyszerű szomorúságnak, gyengeségnek vagy túlérzékenységnek tartják, pedig a depresszió bárkinél kialakulhat. Ez a betegség rombolja az énképet, rontja a motivációt, negatívan...

Így óvják a könnyeink az egészségünket

Mindennapos tapasztalat (különösen ilyenkor, allergiaszezonban), hogy időről időre elfutja a szemünket a könny. A fokozott könnytermelésnek különféle okai lehetnek: az úgynevezett reflexkönny valamilyen fizikai irritációtól óvja a szemet (ez termelődik, amikor például...

Az alváson és az evésen is meglátszódhat a depresszió

A mai napig tartja magát az a vélekedés, hogy a depresszió nem több egyszerű szomorúságnál, és nem számít orvosi kérdésnek. Valójában azonban egy igen gyakori mentális betegségről van szó, amely hatással van a gondolkodásunkra, az érzelmeinkre, a hangulatunkra és a...

Ezek a fájdalmas érzések depresszióra utalhatnak

Időről időre előfordul, hogy nehezebb napokon magányosnak, kimerültnek érezzük magunkat, úgy érezzük, lemaradtunk valamiről, megbántottunk valakit, hibáztunk, de aztán továbblépünk, és ezek az érzések nem befolyásolják a gondolkodásunkat, az énképünket. Képzeljük el,...

Szezonális depresszió

Ha úgy érezzük, hogy nem villanyoz fel bennünket a strandidő vagy a nyáresti, beszélgetős találkozók gondolata, nincs energiánk, és hiába a jó idő, semminek nem tudunk örülni, könnyen lehet, hogy szezonális depresszióval küzdünk. „Itt van a nyári szünet!” Ezt a...

Testsúlyváltozás hangulatzavarokban

Cikkünkben két dolgot tárgyalunk: a testsúlyváltozás és a depresszió kapcsolatát, illetve azt, hogyan viselkedjünk, ha ismerősünkön látványos súlyváltozást észlelünk. Ugyanis a kedvesnek tűnő, de tapintatlan mondatokkal súlyos sebeket ejthetünk a másikon....

Hogyan vészeljük át

„Napok óta esett. Csendesen, kitartóan, szürkén. Néztem ki az ablakon, figyeltem a lecsurgó esőcseppeket, és reménytelenül fásultnak éreztem magam. Fel kéne öltözni, elindítani a reggelt, szólt a belső hang, de minden mozdulat nehezemre esett. Kényszeredetten...
" "