" "
Remotiv extra, enyhe depressziós tünetek ellen

Hogyan vészeljük át

Szezonális depresszió hogyan győzhető le
„Napok óta esett. Csendesen, kitartóan, szürkén. Néztem ki az ablakon, figyeltem a lecsurgó esőcseppeket, és reménytelenül fásultnak éreztem magam. Fel kéne öltözni, elindítani a reggelt, szólt a belső hang, de minden mozdulat nehezemre esett. Kényszeredetten turkáltam a ruhák között, semmi nem tetszett. Eközben a rádió gorombán recsegte az újabb rémhíreket a koronavírus-helyzetről. A reggelit is kihagytam, enni sem volt kedvem. Egy újabb nap, és azt kívántam, bárcsak lenne már újra este, hogy bebújhassak a paplan alá, el a világ elől.”

Ismerős érzések? Fásultság, energiahiány, kedvetlenség – az ősz beköszöntével sokan éreznek hasonlóképpen. A borús, szürkébe forduló és egyre rövidebb nappalok, a fény hiánya a depresszió tüneteinek gyakoribb kialakulását idézi elő. Az ilyenkor előforduló lelki betegséget hívják a szakemberek szezonális affektív zavarnak, vagy szezonális depressziónak, amelyre a jelenlegi járványhelyzet további hajlamosító tényező lehet. A fokozott stressz, a betegségtől való szorongás, a bezártság, a kényszerű szociális izoláltság súlyosbíthatják a szezonális depresszió tüneteit azoknál, akik amúgy is érzékenyebbek ebben az időszakban, de tüneteket okozhatnak a lelkileg viszonylag kiegyensúlyozottaknál is.

De mit tehetünk ilyenkor? Hogyan vészeljük át ezt a nehezebb átmeneti időszakot és maradjunk mentálisan is egészségesek?

E

Figyeljünk jobban magunkra! A rendszeres testmozgás nemcsak az immunrendszerünknek tesz jót, de a lelkünknek is előnyére válik. Egy nagy séta a szabadban, még akár rosszabb idő esetén is, jó érzéssel tölthet el bennünket, és fitten tart. Emellett a minőségi alvás és a kiegyensúlyozott, minél színesebb táplálkozás alapfeltétel. Erősítsük immunrendszerünket megfelelő vitaminokkal, ásványi anyagokkal.

E

Tegyünk meg mindent az elszigeteltség ellen! Betartva a járványügyi előírásokat, találkozzunk barátainkkal, rokonainkkal, beszélgessünk velük, tartsuk fenn, ápoljuk kapcsolatainkat!

HOgyan vészeljük át a nehezebb időszakokat
E

Amennyire lehetséges, árasszuk el fénnyel a lakásunkat, gyújtsunk gyertyákat, engedjünk be minél több természetes fényt a szobánkba, pótolva ezzel a kieső napsugárzás jótékony hatását.

E

Hódoljunk továbbra is a hobbinknak, keressünk aktívan és tudatosan mindennap valamit, ami örömmel tölt el bennünket! Így nem hagyunk teret a rossz hangulatnak, nem engedjük, hogy az eluralkodjon felettünk. Nézzünk meg egy vicces filmet, süssünk egy adag süteményt a gyerekekkel, vagy kényeztessük magunkat egy relaxáló, habos kádfürdővel.

E

Ha pedig végképp úgy érezzük, mindez kevés, keressünk fel bátran egy pszichoterapeutát, aki személyre szabott terápiával lát el bennünket.

Nyár végi depresszió ellen: tippek a mindennapokra

Statisztikák szerint szeptemberben jelentősen megemelkedik a pszichológushoz fordulók száma. Azaz itt az idő, hogy most tegyünk magunkért és a mentális egészségünkért.Elszaladt a nyár, beléptünk az utolsó hetekbe, és úgy érezzük, nekünk nem sikerült újra feltölteni a...

Post-holiday blues vagy depresszió?

A nyári szabadság utáni napokban természetes az átmeneti lehangoltság, de ha huzamosan fásultnak, motiválatlannak és kimerültnek érezzük magunkat, akár depresszió is állhat a háttérben.A testi-lelki egyensúlyunk megőrzéséhez óriási szükségünk van arra, hogy időről...

Önértékelés és depresszió

A depresszió nem pusztán rosszkedv vagy átmeneti, nehéz időszak, hanem olyan hosszan tartó állapot, amely érzelmi, testi és gondolkodási szinten is képes rombolni. Sokan, akik depresszióval küzdenek, úgy érzik, képtelenek szeretetet adni vagy kapni, és minden, ami...

Depresszió a munkahelyen

A depresszió rejtőzködő kórkép, de ha figyelünk, észrevehetjük az árulkodó jeleket. Ha a korábban lendülettel dolgozó, vidám, elkötelezett kollégánkat egy ideje nem érdeklik a feladatai, többet hibázik és lassabban dolgozik, mint szokott, feledékennyé válik, nem...

Így lesz a magányból depresszió

Sokan azt hiszik, a magány csak az idősek problémája – pedig ez egyre kevésbé igaz. A kapcsolatok hiánya kortól függetlenül hatással van ránk, a fiatalok ugyanúgy szenvedhetnek tőle, mint a szépkorúak. És szenvednek is: a tinik 20,9 százaléka és a 30 alatti felnőttek...

Nem lusta vagy, hanem végletekig kimerült

A depresszió egyik leggyakoribb, mégis félreértett tünete az energiavesztés, aminek a hátterében elsősorban az agyban lezajló kémiai folyamatok állnak. A betegség során csökken azoknak a hormonoknak a szintje – például a szerotoniné vagy a dopaminé –, amelyek a...

Máshogy szomorúak a nők, mint a férfiak

Előzetes felmérések szerint 2030-ra a leggyakoribb betegség a depresszió lesz, de már most egyre nagyobb részben oka a munkaképtelenné válásnak, és jelentősen rontja az érintettek életminőségét. Annak ellenére, hogy a fiatalabb generációban egyre többen és bátrabban...

Online közösségek és az AI: segítenek a depresszió ellen?

Egy-egy zárt Facebook-csoportban, fórumon vagy éppen tematikus chaten megszólalni eleinte ijesztő lehet, de sokaknak ez az első biztonságos terep arra, hogy kimondják: baj van. Olyanokkal találkozhatunk ezeken a felületeken, akik maguk is hasonló időszakon mennek...

Érthetően, ítélkezés nélkül a depresszióról

Ugyanúgy betegség, mint a vakbélgyulladás vagy a nyílt csonttörés. Sokan még ma is egyszerű szomorúságnak, gyengeségnek vagy túlérzékenységnek tartják, pedig a depresszió bárkinél kialakulhat. Ez a betegség rombolja az énképet, rontja a motivációt, negatívan...

Így óvják a könnyeink az egészségünket

Mindennapos tapasztalat (különösen ilyenkor, allergiaszezonban), hogy időről időre elfutja a szemünket a könny. A fokozott könnytermelésnek különféle okai lehetnek: az úgynevezett reflexkönny valamilyen fizikai irritációtól óvja a szemet (ez termelődik, amikor például...

Az alváson és az evésen is meglátszódhat a depresszió

A mai napig tartja magát az a vélekedés, hogy a depresszió nem több egyszerű szomorúságnál, és nem számít orvosi kérdésnek. Valójában azonban egy igen gyakori mentális betegségről van szó, amely hatással van a gondolkodásunkra, az érzelmeinkre, a hangulatunkra és a...

Ezek a fájdalmas érzések depresszióra utalhatnak

Időről időre előfordul, hogy nehezebb napokon magányosnak, kimerültnek érezzük magunkat, úgy érezzük, lemaradtunk valamiről, megbántottunk valakit, hibáztunk, de aztán továbblépünk, és ezek az érzések nem befolyásolják a gondolkodásunkat, az énképünket. Képzeljük el,...

Szezonális depresszió

Ha úgy érezzük, hogy nem villanyoz fel bennünket a strandidő vagy a nyáresti, beszélgetős találkozók gondolata, nincs energiánk, és hiába a jó idő, semminek nem tudunk örülni, könnyen lehet, hogy szezonális depresszióval küzdünk. „Itt van a nyári szünet!” Ezt a...

Testsúlyváltozás hangulatzavarokban

Cikkünkben két dolgot tárgyalunk: a testsúlyváltozás és a depresszió kapcsolatát, illetve azt, hogyan viselkedjünk, ha ismerősünkön látványos súlyváltozást észlelünk. Ugyanis a kedvesnek tűnő, de tapintatlan mondatokkal súlyos sebeket ejthetünk a másikon....

A tartós stressz következményei

Megfogadtam, hogy a második negatív tesztemig nem beszélek a harcomról, amit a koronavírussal és a magányommal vívtam az elmúlt hetekben. Ám most boldogan jelentem, a második tesztem is negatív lett, és mivel a történetem sokakat érinthet, és hátha még tanulsággal is...
" "