A SZENDVICSGENERÁCIÓ TERHEI

A legtöbbünk életében akadhatnak olyan életszakaszok, amikor egyedül nehezen birkózunk meg az élet által ránk rótt feladatokkal. A sok nyomás depressziót okozhat, de tudnunk kell, hogy mindig van kiút. Kata idejében felismerte, hogy ez az időszak is elmúlik, és könnyebb, ha van mellette valaki.

TÚL SOK FELADAT AZ ÉLETTŐL

Egy időben gyakran gondoltam arra, amikor felébredtem, hogy vajon ma kinek fogok csalódást okozni. Az anyámnak, akit ápolok, a kamasz lányomnak, akit egyedül nevelek, a pasimnak, akivel jó ideje nem tudtam minőségi időt tölteni, a főnökömnek, akinek megint várnia kell arra, hogy elkészüljek a feladataimmal. Szalad a lakás, kimerült vagyok. Rettentően kimerült.

GYÖTRŐDÉS

Sokan még mindig azt hiszik, hogy a depresszió amolyan sírós mélabú, a gyengék és a vesztesek hisztije, de ez nem igaz. A depresszió egy valós betegség, amely befolyásolja az alvást, az étvágyat, a gondolkodást, a viselkedést, a kapcsolatokat, a munkabírást, mindent. Kitörli a színeket az életből. Fejben tudod, hogy vannak színek, hogy a világ szép, csak egyszerűen nem látod. És ha sokáig ebben vagy, és nincs, akitől segítséget kérj, lassan kezdesz hinni a szemednek. Pedig amit hangulatzavarban látsz, az egy ordas nagy hazugság. Nem igaz, hogy értéktelen vagy. Nem igaz, hogy gyenge vagy. Nem igaz, hogy nem szereted a körülötted lévőket. A depresszió mélység és fájdalom, de ki lehet belőle jönni. Nekem is sikerült.

KÍVÜLRŐL NEM LÁTNI

Az állapotomból a külvilág sokáig csak annyit vett észre, hogy ingerlékenyebb vagyok, feledékenyebb, kevésbé lelkes, és állandóan fel-felébredtem éjszakánként. A mérleg is elkezdett egyre kevesebbet mutatni, mert nem volt kedvem enni. Aztán egy ponton úgy éreztem, nincs értelme felkelni reggel. Nem volt nagy összeomlás, inkább olyan volt, mint a lassú elszürkülés, amikor kiveszik az életből az öröm. Utólag már látom, mennyire veszélyes ez – mármint az, hogy senki nem látta, miben vagyok.

BARÁTI TÖRŐDÉS

Leszámítva a legjobb barátnőmet, aki úgy ismer, mint a tenyerét. Amikor legutóbb időt tudtunk szakítani egy kávéra, és megkérdezte, hogy vagyok, nem érte be a lerázós válaszaimmal, hanem kivárta, amíg megnyílok. Utána vagy egy órát csak én beszéltem. Nagyon jólesett. A végén megölelt, és azt mondta, hívjam bármikor – ha pedig úgy érzem, nagyon nehéz, próbáljam ki a Remotiv extrát, neki ez segített átvészelni a sötétebb időszakokat, és visszatalálni önmagához.

MINDIG VAN KIÚT

Hozzáteszem: ez itt nem happy end. A depresszió képes visszatérni: néha újra elfáradok, néha elönt a bűntudat, néha legszívesebben kiszállnék pár napra mindenhonnan. De már tudom, hogy nem gyengeség segítséget kérni. Épp ellenkezőleg. Nem kell mindent egyedül vinni: van élet a mókuskeréken túl is. Nem is olyan nagyon messze tőle. Ha valaki ezt olvasva azt érzi, hogy ismerős ez az egész, akkor már nem volt hiábavaló leírnom. Az élet színes – és idővel újra képesek lehetünk meglátni ezt.

Ez is érdekelheti: