previous arrow
next arrow
Slider
Remotiv extra, enyhe depressziós tünetek ellen

Blogsorozat a szezonális depresszióról

Váratlanul felmerülő problémák? Nehézségek? Bizonytalanságot magában hordozó szituációk? Történetek melyek segíthetnek a szezonális depresszió felismerésében és leküzdésében.

A hobbik jótékony hatása

Hobbija szinte mindenkinek van, és ez alapvető szerepet tölt be életünkben: kikapcsol, pozitív érzésekkel tölt el, segít személyiségünk olyan oldalait is megélni, amit esetleg a munkánkban vagy a családi teendők közepette nem tudunk kibontakoztatni. Az általunk kedvelt szabadidős tevékenység segít kiszakadni a hétköznapok szürkeségéből, és valóban a jelenre fókuszálni. Több kutatás is igazolta a hobbik stresszoldó, szorongáscsökkentő hatását. Mindezek miatt a hobbijainknak depresszió esetén is jelentős szerepük lehet, és az egyéb terápiákat is jól kiegészítik. Bár egy depresszióban szenvedőnek nehezére eshet örömét lelnie korábbi kedvenc tevékenységében, érdemes mégis belekezdenie és megpróbálni elterelni a gondolatait. A teljesség igénye nélkül adunk néhány hobbi-tippet, amely különösen hasznos lehet ilyen esetekben, mert oldja a szorongást és boldogsághormont szabadít fel:

E
Zenehallgatás: igazoltan csökkenti a stresszt, segít ellazulni.
E

Kertészkedés: gondoskodni valamiről vagy valakiről mindig jó érzés, a növények pedig meghálálják a figyelmes törődést. A kertészkedés nagyon jó stresszoldó!

E
Sport: közhely, de igaz, hogy a sport erősíti testünket-lelkünket, ahhoz pedig elég egy kényelmes cipő is, hogy kimozduljunk a szabad levegőre és tegyünk egy nagy sétát.
E

Írás: segít gondolataink rendszerezésében, érzéseink, önmagunk jobb megértésében, ezáltal óriási lépést tehetünk problémáink megoldása felé.

A hobbik jótékony hatása a depresszió ellen

Bármibe is vágunk bele, bármi legyen is a hobbink, ami örömet okoz, vegyük rá magunkat, hogy újra hódoljunk neki. Lehet, kezdetben nehezen megy majd, de idővel már csak azt vesszük észre, hogy teljesen belefeledkeztünk, és hogy újra jól érezzük magunkat! ?

Végre elhittem: nem vagyok gyenge, csak depressziós!

Nehéz kitörni az ördögi körből, engem ugyanis úgy nevelt az anyukám, hogy soha nem mutassam ki, ha szomorú vagyok vagy fáj valami, hiszen nincs is nagyobb szégyen a gyengeségnél és az elesettségnél. Nekem mindig erősnek kellett látszanom, soha nem panaszkodhattam, nem sírhattam. Még a legszomorúbb napjaimon is inkább mosolyogtam, mert azt sulykolták belém, hogy az igazán erős ember semmilyen körülmények között nem mutatja ki az érzelmeit.

Most már, túl a harmincon és rengeteg fájdalmas tapasztalat után tudom, hogy ennél nehezebb terhet nem is rakhattak volna rám a szüleim. Sokkal jobban jártam volna, ha nem erősködöm a végletekig, hanem megélem az érzéseimet. Mert ha elfojtjuk a bánatunkat, és erőnek erejével jókedvűnek akarunk látszani, sokkal mélyebbre süllyedhetünk a levertségbe és a rosszkedvűségbe, mintha időben segítséget kérnénk valakitől, akiben megbízunk vagy aki közel áll hozzánk.

Tudom, hogy segítséget kérni és bevallani a nagyvilágnak azt, hogy rossz kedélyűek vagyunk, egyáltalán nem könnyű dolog. Számomra is nehezen ment, rengeteg keserű élmény, sok magányos próbálkozás vezetett rá arra, hogy a legnagyobb erő nem az, ha mindenáron el akarjuk rejteni a szomorúságunkat, hanem az, ha merünk, ha tudunk segítséget kérni.

Az engem ért trauma miatt depressziós lettem

A húszas éveim közepén jártam, amikor az akkori páromtól terhes lettem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez előfordulhat velem, hosszú percekig néztem a pozitív tesztemet, mire elhittem, hogy egy apró élet növekszik a pocakomban. Küzdelmes hetek és hónapok vártak ránk. Sem a párom, sem én nem voltunk érettek arra, hogy szülővé váljunk. A nyolcadik hónapom elején a kisbabánk meghalt, és a mai napig nem derült ki, hogy miért nem akart élni tovább. Örökre az emlékezetembe égett az a pillanat, amikor az ultrahangon a doktornő részvéttel a szemében közölte velem: sajnálom, de már nem él…

Egy ilyen traumából felállni nagyon nehéz! Az ember tele van önváddal és kérdésekkel, vajon mi történt és miért alakult így? És még a nehéznél is nehezebb, ha közben keménynek akar mutatkozni. Olyan erős nőnek, akit semmi sem tud megtörni, gyengévé tenni. Azokban a hónapokban görcsösen erős akartam lenni, de minél jobban erőltettem a jókedvet, annál kevésbé ment a színlelés. Korábban úgy éreztem, hogy egy Nap izzik bennem, ám ebben az időszakban ez szép lassan teljesen kihunyt, szürke, színtelen golyóvá vált. A mosolyom inkább vicsor, a jókedvem pedig szánalmas és erőltetett volt. Rá kellett ébrednem, hogy ez nem mehet így tovább. Ki kellett öntenem a szívem, meg kellett engednem magamnak, hogy összeroskadjak, hogy megéljem a bánatomat. El kellett hinnem, hogy nem vagyok gyenge, csupán az engem ért trauma miatt depressziós lettem. Nagyon nehéz feladat volt, át kellett írnom az összes otthonról hozott tanítást. Nem ment könnyen, de idővel sikerült.

Egy ilyen traumából nagyon nehéz felállni

Most, hogy körülöttünk minden bizonytalan, és úgy tűnik, mintha szép lassan elveszítenénk a kapaszkodóinkat, sokat segít nekem ez a tapasztalás. Fel merem vállalni, ha megijedek attól, hogy mi vár ránk, ki tudom mondani, hogy igenis félek tőle, hogy mit hoz a közeljövő. A barátaimmal át tudom beszélni, mi az, ami aggodalommal tölt el, és még azt sem szégyellem, ha tartósan rosszkedvűvé válok a jelenlegi helyzettől. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, és mások is hasonló cipőben járnak. Nem vagyunk gyengék, csupán hatással vannak ránk az események, és ha ezt nem titkoljuk, akkor már félig sikerrel is jártunk a depresszió elleni küzdelemben.

A tartós stressz következményei

Megfogadtam, hogy a második negatív tesztemig nem beszélek a harcomról, amit a koronavírussal és a magányommal vívtam az elmúlt hetekben. Ám most boldogan jelentem, a második tesztem is negatív lett, és mivel a történetem sokakat érinthet, és hátha még tanulsággal is szolgálhat, megosztom veletek a kálváriámat.

32 éves életerős, egyedülálló nő vagyok, aki a végsőkig hitte, hogy őt nem fogja legyűrni a koronavírus. Elbizakodottan azt gondoltam, ha el is kapom a vírust, biztosan könnyedén átvészelem. Csakhogy ez egyáltalán nem így történt. Hirtelen lettem lázas, nagyon hamar levert a lábamról a betegség, és bár a fájdalmas tünetekkel „csak” két hétig harcoltam, négy héten át nem hagyhattam el az otthonom, mert újra és újra pozitív lett a tesztem.

Említettem, szingli csaj vagyok, két éve nincs társam. Annyira megviselt a legutóbbi szakításom, hogy nem álltam még készen új párkapcsolatra. Ennek hiányát nem is éreztem, mert folyton emberek között mozogtam. A karantén alatt azonban napokig tehetetlenül feküdtem otthon, egy teremtett lélek sem volt a közelemben. Az ajtóm elé két naponta ennivalót rakott le a családom, ilyenkor tudtunk néhány szót váltani, de talán ez még inkább fokozta az elszigeteltség érzését bennem. Az a nő, aki pár héttel korábban a társaság középpontjában csillogott, otthon, magányosan, erőtlenül válaszolgatott a családjának, akiket nem érinthetett meg, maximum az ajtóra szerelt kukucskálón át láthatott. Néha úgy véltem, az életemnek igazából nincs értelme. Enni sem volt kedvem, de nem is esett jól az étel. A folyton változó tünetek miatt soha nem tudhattam, mi fog történni velem a következő napon. A bizonytalanság és a magány minden fájdalomnál rosszabb volt számomra. Amikor mélypontra kerültem, és úgy éreztem, teljesen kilátástalan a helyzetem és sosem fogom visszakapni a régi életemet, váratlanul különös üzentet kaptam a messengeren.

Tényleg gógyíthat néhány elfeledett fénykép

Gyerekkori barátnőm írt rám, akivel legalább 22 éve nem beszéltünk egymással. Tízéves koromig egy vidéki városban éltem a szüleimmel, és ezzel a lánnyal egy utcában laktunk. Délutánonként mindig együtt játszottunk. „Nézd mit találtam!” – írta minden bevezetés és kérdés nélkül, majd átküldött viccesebbnél viccesebb képeket a gyerekkorunkból. A fotókról két kis „kócos, maszatos ördögfióka” nézett vissza rám. A gyerekkori képeinken tele voltunk élettel, jókedvvel, ami még így elesetten is pozitív érzésekkel töltött el. Nagyon örültem a gyerekkori barátnőm üzenetének. Írni kezdtünk egymásnak. Mint kiderült, ő is karanténba került, és hasonlóan mélyponton volt, mint én. Kutakodni kezdett a lakásában, mert úgy érezte, találnia kell olyan dolgokat, amelyek pozitívan hatnak rá. Végül a gardróbjának a mélyén megtalálta a rég elfelejtett fényképes dobozt. Kezdetben maga sem hitte, hogy pár régi fotó segíthet neki, ám a vidám felvételek nézegetése közben egyre jobb kedve lett.

Ezután együtt elemeztük a fényképeket. Rengeteg régi történetet elevenítettünk fel, és a nosztalgiázás nagyon jó hatással volt mindkettőnkre. Sorstársakként a betegségről is beszélni kezdtünk, és megdöbbentő módon már nem nyavalyogtunk, nem voltunk olyan elesettek, a panaszainkról tudtunk egészen racionális módon is beszélni. Mind a kettőnknek rengeteget segített ez a különös élmény. Ahogy a lelkünk épülni kezdett, úgy lett egyre jobban a testünk is. Nem tudom, megmarad e köztünk ezután a baráti kapcsolat, de annak örülök, hogy a legváratlanabb és legnehezebb pillanatokban újra összefonódott az életünk, hogy átsegíthessük egymást a vírus okozta kellemetlenségeken és a depresszión.

Hogyan vészeljük át ezt a nehezebb átmeneti időszakot?

Szezonális depresszió hogyan győzhető le

„Napok óta esett. Csendesen, kitartóan, szürkén. Néztem ki az ablakon, figyeltem a lecsurgó esőcseppeket, és reménytelenül fásultnak éreztem magam. Fel kéne öltözni, elindítani a reggelt, szólt a belső hang, de minden mozdulat nehezemre esett.
Kényszeredetten turkáltam a ruhák között, semmi nem tetszett. Eközben a rádió gorombán recsegte az újabb rémhíreket a koronavírus-helyzetről.

A reggelit is kihagytam, enni sem volt kedvem. Egy újabb nap, és azt kívántam, bárcsak lenne már újra este, hogy bebújhassak a paplan alá, el a világ elől.”

Ismerős érzések? Fásultság, energiahiány, kedvetlenség – az ősz beköszöntével sokan éreznek hasonlóképpen. A borús, szürkébe forduló és egyre rövidebb nappalok, a fény hiánya a depresszió tüneteinek gyakoribb kialakulását idézi elő. Az ilyenkor előforduló lelki betegséget hívják a szakemberek szezonális affektív zavarnak, vagy szezonális depressziónak, amelyre a jelenlegi járványhelyzet további hajlamosító tényező lehet. A fokozott stressz, a betegségtől való szorongás, a bezártság, a kényszerű szociális izoláltság súlyosbíthatják a szezonális depresszió tüneteit azoknál, akik amúgy is érzékenyebbek ebben az időszakban, de tüneteket okozhatnak a lelkileg viszonylag kiegyensúlyozottaknál is.

De mit tehetünk ilyenkor? Hogyan vészeljük át ezt a nehezebb átmeneti időszakot és maradjunk mentálisan is egészségesek?

E

Figyeljünk jobban magunkra! A rendszeres testmozgás nemcsak az immunrendszerünknek tesz jót, de a lelkünknek is előnyére válik. Egy nagy séta a szabadban, még akár rosszabb idő esetén is, jó érzéssel tölthet el bennünket, és fitten tart. Emellett a minőségi alvás és a kiegyensúlyozott, minél színesebb táplálkozás alapfeltétel. Erősítsük immunrendszerünket megfelelő vitaminokkal, ásványi anyagokkal.

E

Tegyünk meg mindent az elszigeteltség ellen! Betartva a járványügyi előírásokat, találkozzunk barátainkkal, rokonainkkal, beszélgessünk velük, tartsuk fenn, ápoljuk kapcsolatainkat!

HOgyan vészeljük át a nehezebb időszakokat
E

Amennyire lehetséges, árasszuk el fénnyel a lakásunkat, gyújtsunk gyertyákat, engedjünk be minél több természetes fényt a szobánkba, pótolva ezzel a kieső napsugárzás jótékony hatását.

E

Hódoljunk továbbra is a hobbinknak, keressünk aktívan és tudatosan mindennap valamit, ami örömmel tölt el bennünket! Így nem hagyunk teret a rossz hangulatnak, nem engedjük, hogy az eluralkodjon felettünk. Nézzünk meg egy vicces filmet, süssünk egy adag süteményt a gyerekekkel, vagy kényeztessük magunkat egy relaxáló, habos kádfürdővel.

E

Ha pedig végképp úgy érezzük, mindez kevés, keressünk fel bátran egy pszichoterapeutát, aki személyre szabott terápiával lát el bennünket.

További blogok

A kapcsolatok ereje

A kapcsolatok ereje

A kapcsolatok erejeA minap egy nagyon kedves volt céges vezetőm bejegyzését olvastam az egyik közösségi hálón, amely a kapcsolatok és a bennünket...

bővebben
Segít a lélek napsugara

Segít a lélek napsugara

Segít a lélek napsugaraÁdám harmadéves egyetemistaként úgy döntött, halaszt egy félévet, és önkéntesnek áll Afrikában. Ám a tervezett indulás 2...

bővebben

Remotiv extra – a visszanyert életkedv

A vény nélkül kapható Remotiv extra filmtabletta az orbáncfű kivonatát tartalmazó növényi gyógyszer. A „lélek napsugaraként” is emlegetett orbáncfű révén klinikailag igazoltan javítja a hangulatot, csökkenti az enyhe depresszió tüneteit (lehangolt lelkiállapot, hangulati labilitás, belső belső nyugtalanság, stressz).

E

Javítja a hangulatot

E

Fokozza a motivációt

E

Garantált gyógyszerminőség

E

Klinikailag igazolt hatás*

Remotiv extra enyhe depresszió ellen

Vény nélkül kapható, orbáncfűkivonat-tartalmú gyógyszer

Weboldalunkon a következő publikációkra hivatkozunk:
* – Schrader E. et al: Hypericum Treatment of mild-moderate depression in a Placebo-controlled study, Human Psychopharmacology 1998
– Schrader E.: Equivalence of St.John’s wort extract (Ze 117) and fluo.; Clinical Psychopharmacology 2000