Júniustól augusztusig különleges pompába öltöznek a mezők, hiszen ilyenkor borul virágba az orbáncfű. Az aranysárga virágok mintha a napfényt zárták volna magukba, feltűnő színük láttán jókedvre derülünk. Nyári séták során sokfelé találkozhatunk az utak mentén vadon termő növényekkel, de igazán szemet gyönyörködtető látványban lehet részünk az orbáncfűtől virító hatalmas termőföldek láttán. Napjainkban ugyanis a gyógyászati célra használt növényi alapanyagot szigorú előírások szerint termesztik, gondozzák és gyűjtik be.

Az orbáncfű (botanikai elnevezése Hypericum perforatum) néha akár csípőmagasságig (kb. 80-100 cm)is megnőhet. A virágszedésnél legyünk óvatosak: az eltépett virágszirmok az ujjakat pirosra festik. A sárga virágszirmok sötétvörös nedvét korábban színezékként használták. Ha a növény levelét a fény felé tartjuk, akkor szabad szemmel is jól láthatóak a világosabb színű pontok, az apró olajraktárak, melyek miatt a levelek úgy néznek ki, mintha lyukacsosak lennének. Innen ered a növény nevének második tagja: perforatum (perforált, lyukacsos).

Az orbáncfüvet angolszász nyelvterületen Szent János, vagy János növénynek nevezik, mivel június 24-ét Keresztelő Szent János névnapjaként tartják számon, és ilyenkor kezdődik ennek a gyógynövénynek a virágzása. A hagyomány szerint e napon meggyújtott Szent Iván tűz – a növényhez hasonlóan – az éltető Napot szimbolizálja, és véd a betegségektől.

Az orbáncfű gyógyhatás szempontból hasznos része a virágzat. Itt találhatók ugyanis azok a hatásos alkotóelemek, melyek a depresszió kezelésében hasznosíthatók.